
Scheer Sándor - Market Építő Zrt., vezérigazgató
Scheer Sándor 1996-ban alapította meg a Market Építő Zrt.-t, azóta a cég első számú embere. A kezdetben dinamikusan fejlődő csoport elhivatott a minőségi munka iránt. Eddigi életműve visszatükrözi a professzionalizmust, melyre bizonyíték, hogy a szakma legjobbjának választották 2014-ben, kiérdemelve ezzel az Év Ingatlanpiaci Személyisége címet.
Több mint 600 építkezés fűződik cége nevéhez, Magyarország legjelentősebb beruházásainak meghatározó kivitelezője. Legfontosabb alapértékei a megrendelőt középpontba állító gondolkodás, a határidő és a költségkeret betartása, és az ésszerűen igényes, egyúttal költséghatékony tervezés és kivitelezés.

Varga Mihály - KÉSZ Csoport alapítója és elnöke
Varga Mihály a 35 éves KÉSZ Csoport alapítója és elnöke. Építészmérnök, de mestervizsgát szerzett kőműves, ács és lakatos szakmákból, erősítve ezzel a tudás és a szakma iránti elkötelezettségét. Vállalatcsoportja szinte egyedüli magyar vállalatként már épített Oroszországban, Szerbiában, Romániában, Ukrajnában, Fehéroroszországban, és a világ szinte minden pontján. A KÉSZ Csoport cégei több mint másfél ezer hazai munkavállalót foglalkoztatnak. Varga Mihály hitvallása szerint a legnagyobb érték az ember, a tudás, az őszinteség és a fenntartható, ésszerű értékteremtés. Olyan feladatot nem vállal el, amihez nem ért. De amit elvállal, azért kezességet vállal. Munkatársaitól és partnereitől csak annyit vár el, mint magától. Elvárja a bizalmat, az információk időbeni átadását, és azt, hogy sértődésig legyenek őszinték egymással!
Varga Mihály munkásságát és az építőipar iránti elkötelezettségét 2016-ban Lechner Ödön díjjal ismerték el.

Ing. Josef Unger - Unger Stahlbau GmbH, cégvezető
Ing. Josef Unger 1986-ban vette át édesapja évi közel 500.000 euró forgalommal bíró, 7 alkalmazottat számoló lakatosüzemét. Fáradhatatlan hozzáállással és vállalkozói szemlélettel Unger Úr az elkövetkező 30 évben a kis lakatosműhelyből mára egy nemzetközi szintű konszernt működtet, amely közel 1.200 embert foglalkoztat és közel 207 millió euro forgalommal bír. Az Unger Steel Group jelenleg az európai kivitelezői építőipar legsikeresebb nemzetközi vállalataihoz sorolható.
A vállalati csoport legfontosabb kompetenciái közé tartozik a konstruktív, architektonikus acélszerkezetépítés, létesítmények teljes generálkivitelezése, továbbá számos ingatlan-projektfejlesztéssel kapcsolatos tevékenység is.

Johannes Widmann - Ed. Züblin AG, Műszaki területi vezető
Dipl.-Ing. (FH) MBA Johannes Widmann 15 éve dolgozik az Ed. Züblin AG cégnél, az osztrák STRABAG stuttgarti központú leányvállalatánál.
Pályája során 14 országban felügyelte, és 6 országban vezette különböző projektek lebonyolítását. Szakmai életútja az Egyesült Államokba, Lengyelorszába, Luxemburgba, Dániába és Magyarországra is elvezette. Magyarországon 2004-2007 és 2009-2012 között a Züblin Kft-nél japán és német befektetésű, ipari építési projektek megvalósításában volt tevékeny.
2013-ban műszaki területvezetőnek nevezték ki, azóta a Turn-Key üzletágat vezeti, amely magas- és mérnöképítői projektekre, ill. a nemzetközi partnerségre specializálódott Európában, és amely a vezetése alatt folyamatosan növekszik, jelenleg ~ 67M euró forgalommal bír.
Widmann Úr építészmérnöki tanulmányokat folytatott Stuttgartban, MBA képesítést Angliában, Milton Keynesben az Open University Business School képzési keretein belül szerzett.

Forján Mátyás - Schilling és Társai Kft., ügyvezető
Forján Mátyás, a Schilling és Társai Kft. ügyvezetője 1985-ben végzett szerkezetépítő mérnökként a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1991 óta a főként generálkivitelezéssel és építőanyag-nagykereskedelemmel foglalkozó cégét vezeti. A kezdetben baráti építőipari kisszövetkezetként induló vállalkozás napjainkban több mint 25 munkatársat foglalkoztat. A cég tevékenységi körébe tartozik többek között lakó- és egyéb épületek építése és felújítása, illetve műemlék épületek rekonstrukciója is.

Kreinbacher József - Metal Hungaria Holding Zrt., vezérigazgató
A Metál Hungária Holding Zrt. vezérigazgatója, tulajdonosa. A rendszerváltás után, mélyépítési tanulmányai befejeztével, Németországból hazatelepülve megalakítja a könnyűszerkezetes tető héjalással és oldalfal burkolással foglalkozó, mára piacvezetővé váló cégét. A vállalat a ’90-es és 2000-es években a Magyarországra települő külföldi nagyvállalatok beruházásainak kivitelezésében megkerülhetetlen szerepet töltött be. Mára komoly kivitelezői létszámmal és képzett mérnök gárdával oldja meg az építési technológia fejlődésével egyre összetettebb és rövid határidővel járó építési feladatait.

Ing. Mag.(FH) Matthias Unger - Unger Stahlbau GmbH, cégvezető
Ing. Mag.(FH) Matthias Unger 2008 óta tevékeny a családi vállalkozásban, és a harmadik generációt képviseli. Ifj. Unger Úr a Real Estate és az Unger csoport Sales&Business Development osztályának vezetője. 2015-ben átvette az üzletvezetést az Unger Steel közel-keleti régiójában.
